EFOP-1.3.9-17-2017-00077

Helyi együttműködések a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános iskolában

Az Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása c. felhívására benyújtott, EFOP-1.3.9-17-2017-00077 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmünket az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője támogatásra érdemesnek ítélte.

A támogatás összege: 74 393 700 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Konzorciumi partner: Tiborszállási “Nyitnikék” Adventista Óvoda

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020. január 29.

 

A projekt célja, hogy valamennyi megvalósuló programba be tudjuk vonni a helyi embereket és közösségeket, hogy az iskola valóban egy élő közösségi színtér legyen, amely támogatja a tudásmegosztást és a közösségszerveződést. Ilyen törekvés például, hogy a szülők és hozzátartozók rendszeresen, minél nagyobb számban jelenjenek meg az ebből a célból szervezett rendezvényeken, nyílt napokon azért, hogy az iskolában zajló munka minél inkább átlátható legyen számukra. A lakossággal való még szorosabb kapcsolatot szolgálják azok a programok, amelyek megvalósításában közvetlenül részt vesznek  a helyi emberek, mint például az idős korosztály emlékeit kutató hagyományőrző foglalkozások, vagy a helyi természeti értékek megismerésére épülő ökológiai barangolások, vagy éppen a természetbarát kert kialakítása. Az egyes programok közötti tartalmi szinergiákat biztosítják a közös tartalmi elemek: a családi életre nevelés és az egészséges életmód vagy éppen a helyi és nemzeti hagyományok kutatása, mely tanulási területek átszövik a programokat.

 

A célok elérése érdekében az alábbi tevékenységeket valósítjuk meg:

  1. Művészeti ágakhoz köthető foglalkozások megtartása, csoportok működtetése (zeneművészeti, színházművészeti, képzőművészeti tevékenységek, filmklub)
    • Előadóművészeti, ének-zenei kompetenciafejlesztő foglalkozások
    • Művészeti kirándulások

2. Sport tevékenységek (pl. csapatversenyek, stb.) előkészítése és megvalósítása

  • Sportágválasztó napok
  • Sportversenyek
  • Tanórán kívüli sportfoglalkozások
  1. Hagyományőrző tevékenységek előkészítése és megvalósítása
  • Iskolai helytörténeti műhely
  • Gombolyag foglalkozások
  1. Egészséges életmódra neveléshez köthető tevékenységek előkészítése és megvalósítása (pl. főzőklub, egészségügyi alapismeretek)
  • Főzőiskola kicsiknek és nagyoknak
  1. Családi életre neveléshez köthető tevékenységek előkészítése és megvalósítása
  • Családi Életre Nevelés
  • Pénzügyi és vállalkozási ismeretek játszva!
  1. Természetismerethez, környezeti felelősségvállalás elmélyítéséhez köthető tevékenységek előkészítése és megvalósítása
  • Természetbarát kert kialakítása
  • Ökológiai barangolások
  • Répa Úr és az energia (rendezvény)